Health Ingredients Europe 2018- beszámoló a kiállításról

Sikeresen mutatták be a Yestimun® Béta-glükánt

Leiber GMBH a Yestimun® Béta- glükán funkcionális összetevőjét mutatta be a funkcionális élelmiszerek és élelmiszer-kiegészítők részére a tápanyag-összetevők egyik meghatározó rendezvényén, a HI Europe kiállításon Frankfurtban 2018. november 27. és 29. között.

Az egyik ügyfelünk egy egészen új termékét mutattuk be, amely szarvasmarha kolosztrumot, vitaminokat, ásványi homokot és Yestimun®1-t tartalmaz. A kolosztrum egy olyan folyadék, amelyet az emlőmirigy termel közvetlenül a szülést követően. A termék a Yestimun® Béta- glükán hatásait támogatja a megfelelő immunműködés fenntartása által. Továbbá a szabadgyököktől védi a sejteket.

Az ,,egészséges test és tudat: kognitív és immunrendszeri egészség” innovációs bemutató során a látogatókat a legfrissebb kutatási eredményeinkről tájékoztattuk. A tanulmány2 kimutatta, hogy a sörélesztőből származó (1-3), (1-6)-β-D-glükánok a meghűlés tüneteinek csökkenése mellett pozitívan hatnak a vérnyomásra és a kedélyre.  Megállapították, hogy erre a jelenségre a hatásmechanizmus az immunsejtek által az ,,Interleukin-10” természetes hírvivő sejtek szelektív előállítására utal. Ezen hírvivő anyag mennyiségének emelkedése szintén kapcsolódik a depresszió kialakulásának megelőzéséhez.

A sörélesztőből származó Yestimun® béta- glükán egy egészséges tudatért és testért!

1 Link:https://www.drmax.cz/barny-s-kolostrum-synermune-cps-30

2Dharsono T. et al. (2018): Effects of Yeast (1,3)-(1,6)-Beta-Glucan on Severity of Upper Respiratory Tract Infections: A Double-Blind, Randomized, Placebo-Controlled Study in Healthy Subjects, Journal of the American College of Nutrition

Igyenes letöltés: https://yestimun.de/effect?lang=en

Link:  https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/07315724.2018.1478339

 

 

Leiber a Health Ingredients Europe 2018 kiállítás 8A70. számú standján

Yestimun®  Béta-glükán a Health Ingredients Europe kiállításon 2018

Idén november 27. és 29. között Európa legfontosabb egészség, természet és tápanyag központú bemutatója  Németországban Frankfurtban kerül megrendezésre, ahol mi is részt veszünk a 8A70-es standon.

Standunk ez évben is az innovációs turné egyik megállója, mint az ,,Ép testben, ép lélek: kongnitív és immun egészség” c. téma résztvevői.

Szeretettel várjuk Önöket a 8A70-es standunkon!

Lengyelországi Találkozó az étrend-kiegészítő összetevőkről

Yestimun® a Lengyelországi találkozón:  Étrend-kiegészítő üzlet és tudomány

Élelmiszer Találkozó konferencián vettünk részt Varsóban, Lengyelországban 2018. október 18 –án, csütörtökön, amelyet a lengyelországi PK Components forgalmazóink és a Varsói Egyetem Élelmiszertudományi Kara kiválóan szervezett meg.

A konferencia az étrend-kiegészítők és funkcionális összetevők gyártói és forgalmazói, valamint a kutatás-fejlesztés, beszerzés, minőségellenőrzés, marketing szakemberek, tudományos munkatársak, nemzeti egészségügyi ellenőrző testületek képviselői és az étrend-kiegészítőket kedvelők számára került megrendezésre.

Az ülésen összesen 15 előadó négy különböző témáról beszélt, amelyek mindegyikét egy elnök vezetett. Eike Hagemann az egészségügyi üzleti osztályvezetője és Dr. Jan Winters az EMEA üzleti fejlesztési vezetője mind aktív résztvevői voltak az eseménynek. Eike Hagemann előadásában a ,,Tudományos és üzleti szempontok az élesztő béta-glükánról” c. témát fejtette ki, Winters úr pedig a konferencia ülését vezette. További információért kérjük, látogasson el a hivatalos honlapra: https://meetupconference.pl/en.

Mondjon „Igen”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Leiber a SupplySide West 2018. kiállítás 4076. számú standján

 2018. október 25. Leiber a SupplySide West 2018. kiállítás 4076. számú standján

A Yestimun® idén vesz először részt a SupplySide West kiállításon, ahol a 4076. számú standon várják az érdeklődőket.

A SupplySide West rendezvény az étrend-kiegészítő, ital, funkcionális élelmiszer, testápolás és sporttáplálék összetevőkkel foglalkozó iparágakból több mint 16.000 vásárlót és beszállítót hoz össze. Az étrend-kiegészítő vásár 2018. november 8-9 között Las Vegasban kerül megrendezésre.

Kérjük, foglaljon előre időpontot, hogy többet tudjon meg a Yestimun® Béta-glükán tanulmányairól és híreiről.

Örömmel látjuk Önt a 4076. számú standon!

A Yestimun® Béta-glükán multifunkcionális hatásai

 

A Yestimun® Béta-glükán erjesztett tejhez való hozzáadása multifunkcionális hatást mutat

A skóciai Aberdeen Egyetem kutatói a Yestimun® Béta- glükán (a GRAS és a Novel Food által jóváhagyott immunerősítő) tulajdonságait erjesztett tejhez (joghurthoz) adva vizsgálták.

A kutatás alapján megállapították, hogy a joghurt készítés során hozzáadott 0,4 % Yestimun® Béta-glükán jelentős csökkenést mutat az erjedési idő tekintetében (- 25%). Ez az eredmény gazdasági szempontból érdekes az élelmiszeripar számára, mivel lehetőség nyílik a termelési idő és költség csökkentésére.

Ez még nem minden! A szinerézis szintén csökkent a Yestimun® Béta- glükán  hozzáadásával ( a szinerézis a joghurtból való folyékony savó kicsapódását jelöli, ami a fogyasztók elfogadhatóságának szempontjából elsődleges hiba lehet).  Más paraméterek is javultak (például keménység, textúra, tapadás), viszont a viszkozitás, szín és savasság változatlan maradt. A fogyasztók számára fontos, hogy a hozzáadott anyag ne változtasson az érzékszervi igényeken. A skót tudósok megmutatták, hogy 0,4 % Yestimun® Béta-glükán hozzáadása nem befolyásolja a várt érzékszeri hatást.

A hatásmechanizmus kérdését ebben a tanulmányban még nem vizsgálták, de a jövőbeni vizsgálatok tárgyát képzi majd . Az egyik mechanizmus már kizárható, miszerint a Yestimun® Béta-glükán a fermentációs baktériumok szubsztrátja lehet. Korábbi tanulmányok alapján, a Yestimun® béta-glükán nem metabolizálható fermentációs baktériumok által, ami a Bifidobacterium breve JCM1192 törzs példájaként mutatható be.

Végül megállapítható, hogy a Yestimun® Béta-glükán egy multifunkcionális összetevő, amely segít a fogyasztók az immunképességének növelését és támogatja a termelési folyamatot is. Mindezt egyben!

Mondjon „Igen”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Az alábbi linkekre kattintva bővebben olvashat a tanulmányokról:

https://linkinghub.elsevier.com/retrieve/pii/S0022030218303898

https://aem.asm.org/content/83/7/e03442-16

Vitafoods Ázsia 2018 kiállítás áttekintése

A Yestimun®Béta-Glükán jól szerepelt a Vitafoods Ázsia rendezvényen

 

Idén először saját standján képviselte magát a Leiber GmbH a Vitafoods Ázsia rendezvényen, ahol bemutatta a Yestimun® Béta- Glükánt az érdeklődők számára.

A Yestimun® tartalmú „Lactoflorence® DIFESA bimbi” terméket nagy érdeklődéssel fogadták, és sok látogatót vonzott az ,,Új Termék” szekcióból közvetlenül állomásunkhoz. Az idei sikeres kiállítás után várjuk, hogy 2019-ben is részt vehessünk a rendezvényen.

A Leiber GmbH Egészségügyi főosztály vezetője, Erik Hagemann, a Nutrition Insight-nak adott interjújában a Yestimun ® Béta- Glükán alkalmazásának jelenlegi áttöréseit ismertette (https://vimeo.com/289771522) . A legfrissebb tanulmányaink megerősítették a Yestimun®Béta-Glükán jelentős vérnyomáscsökkentő és a hangulat javulására gyakorolt hatását (https://www.tandfonline.com/doi/full/10.1080/07315724.2018.1478339).

A teljes interjút az alábbi linkre kattintva tekintheti meg:

https://www.nutritioninsight.com/event-review/leiber-gmbh/vitafoods-asia-2018-review-digestive-health-and-beauty-from-within-thrive-in-apac.html

Köszönjük, hogy meglátogattak minket a Vitafoods Ázsia rendezvényen Szingapúrban!

Vitafoods Ázsia 2018 – A Leiber vállalat az F10-es standnál

Yestimun® Béta-Glükán a Vitafoods Ázsia 2018 kiállításon

Ezévben először veszünk részt a Vitafoods Ázsia kiállításon. A gyógyhatású táplálék-kiegészítők kiállítása szeptember 11-12. között kerül megrendezésre Szingapúrban.

A kiállításon bemutatjuk a „Lactoflorence® DIFESA bimbi” nevű új termékünket, az „Új Termék” szekcióban, ami tartalmazza immuntámogató komponensünket. Ez a szekció az innováció és felfedezés úttörő termékeit helyezi reflektorfénybe. Fent említett termékünk probiotikus hatással bír, valamint erősíti a gyermekek immunrendszerét és támogatja védekezőképességüket.

A termékkel kapcsolatban részletes információkat a Vitafoods Ázsia hivatalos honlapján talál, ha a Leiber GmbH-t keresi a következő linken: https://www.vitafoodsasia.com/en/Exhibitor-List-2018.html

Ha több információt, tanulmányokat vagy híreket szeretne a Yestimun® béta-glükánról, időpontegyeztetés céljából kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot.

 

Reméljük, örömmel üdvözölhetjük Önt az F10-es standnál!

A Yestimun® Béta-Glükán megkapta a GRAS minősítést

A Yestimun® Béta-Glükán megkapta a GRAS minősítést

Az immunerősítő Yestimun® Béta-Glükán elnyert egy újabb jogi státuszt, a független GRAS („Generally Recognized As Safe” = általánosan biztonságosnak elfogadott) tanúsítványt az USA-ban. A Yestimun® Béta-Glükán előző évben már megszerezte az Európai Unióban az „új élelmiszer” minősítést. Eike Hagemann, a Leiber GmbH üzleti részlegének igazgatója úgy nyilatkozott, hogy „a Yestimun® Béta-Glükán mostantól rendelkezik az innovatív élelmiszer-összetevőkre vonatkozó két legjelentősebb tanúsítvánnyal”. “Nemzetközi vásárlóinknak biztonságos szabályozási alapra van szükségük ahhoz, hogy új termékfejlesztéseik forgalmazhatóságában biztosak lehessenek”.

Mondjon Igen!-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Személyzet felvétel

Növekszik a Leiber egészségügyi csapatának személyzete

2018. júniusa óta Dr. Jan Winters tölti be az Európai Gyógyszerügynökség (EMEA) üzletfejlesztési menedzser pozícióját.

Ebben a pozícióban az egészségügyi osztályon ő felel a vásárlók professzionális támogatásáért. “A Leiber GmbH és a Yestimun® Béta-Glükán egyaránt jól ismertek az üzleti szektorban” mondja Dr. Jan Winters. “Meg vagyok győződve a természetes termékek területén történő innovációkról, valamint a Leiber GmbH minőségi követelményeiről. Alig várom, hogy közreműködhessek a szabályozási ügyekben való szakértelmemmel és csatlakozhassak az egészségvédő összetevők innovatív fejlesztéséhez.”  Táplálkozástudományi tanulmányait követően Dr. Winters a Hannoveri Egyetemen dolgozott kutatóként, ahol később doktori fokozatát is megszerezte. Disszertációjának fő témája az élelmiszerek és gyógyászati termékek jogi elhatárolása tudományos értelemben. Ezt követően Dr. Winters több éven át dolgozott a klinikai kutatás területén, valamint az étrend-kiegészítő ipar szabályozási ügyeivel kapcsolatos szaktanácsadóként.

Alig várjuk a gyümölcsöző együttműködést!

Vitafoods Europe 2018 – Leiber a B64-es standnál

Yestimun® Béta-Glükán a Vitafoods 2018 kiállításon

Idén már tizedik alkalommal veszünk részt a Vitafoods Europe nevű rendezvényen. A gyógyhatású táplálék-kiegészítők éves kiállítása május 15-17. között kerül megrendezésre Svájcban, Genfben.

A Vitafoods Europe 2018 kiállítás „új termék” szekciójában két új, immuntámogató komponensünket tartalmazó terméket mutatunk be. Ez a szekció az innováció és felfedezés úttörő termékeit helyezi reflektorfénybe. Mindkét új termékünk a gyermekek immunrendszerét erősíti, és ellenállóképességét támogatja. A termékekről részletes információ a Vitafoods Europe hivatalos honlapján érhető el. Az alábbi linkre kattintva az oldalon keresse a Leiber GmbH-t: https://www.vitafoods.eu.com/en/Exhibitor-List-2018.html

A Yestimun® béta-glükánnal kapcsolatos további információkért, tanulmányokért és hírekért kérjük, vegye fel velünk a kapcsolatot.

Reméljük, örömmel üdvözölhetjük Önt a B64-es standnál!

Webinárium – Yestimun® a nátha- és influenzaszezonban

Webinárium – Yestimun® a nátha- és influenzaszezonban

Az ID nutra-val együttműködve február 28-án megrendezésre került egy webinárium, melynek fókuszában immuntámogató hatóanyagunk állt. Eike Hagemann, a Leiber GmbH üzleti részlegének igazgatója részt vett a webináriumon és bemutatta a piaci trendeket, fogyasztói elvárásokat, valamint a Yestimun®-nal kapcsolatos tanulmányokat és még számos más érdekességet. Ha kíváncsi a webináriummal kapcsolatos részletes információkra, kérjük, használja a következő linket: http://idnutra.com/webinars/feb-28-yestimun-during-the-flu-and-cold-season/

Mondjon „Igen”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Yestimun® Béta-Glükán-t elfogadták új élelmiszer-összetevőként

Yestimun® Béta-Glükánt elfogadták új élelmiszer-összetevőként

Az immunrendszert támogató komponens, a Yestimun® Béta-Glükán végre megkapta új jogi státuszát. Hagyományos élelmiszer-összetevőként már 15 éve forgalmazzuk, azonban mostantól hivatalosan is elismerik „új élelmiszer”-ként.

Az elmúlt években néhány béta-glükánt hagyományos élelmiszerként forgalmaztak, míg másokat új élelmiszer-összetevőként kategorizáltak. Ez számos ellentmondást okozott a szabályozásban, a hatóságok és fogyasztók között pedig viták forrása volt. Annak érdekében, hogy a Yestimun® egyenlő esélyekkel versenyezhessen más, már új élelmiszerként regisztrált béta-glükánokkal, illetve, hogy megkönnyítsék a szabályozást és érthetőbbé tegyék annak szempontjait, a Leiber GmbH végül úgy döntött, kérelmet nyújt be a Yestimun® új élelmiszerként való kategorizálására vonatkozóan.

“Számos okunk volt, hogy saját, teljeskörű kérvényt nyújtsunk be és ne csupán a lényegi egyenértékűség mellett álljunk ki”, magyarázta Eike Hagemann, a Leiber GmbH üzleti részlegének igazgatója. „A legfontosabb szempont az volt, hogy más, korábban engedélyezett élesztő béta-glükánokhoz képest a Yestimun®-t minél nagyobb mennyiségben és minél több élelmiszerben lehessen felhasználni.”

A kérelmünkben szerepel, hogy a Yestimun®-t akár napi 1500 mg mennyiségben lehessen alkalmazni étrend-kiegészítőkben. Ez a dózis biztonságos és számos különböző termékkoncepciót tesz lehetővé. “Az új élelmiszer kérelem jóváhagyásával a fogyasztók számára világosabbak lesznek a szabályozási szempontok, ennek különösen azokban az országokban van jelentősége, ahol a hatóság véleményének elfogadtatása korábban nagy kihívást jelentett”, állítja Hagemann.

A jogi státuszt mostantól hivatalosan megerősítették az európai hatóságok, és ez világszerte megállja a helyét (2017/2078/EU bizottsági végrehajtási határozat).

Sőt mi több, az új élelmiszer engedélyezési eljárás során a Yestimun® teljes körű biztonsági értékelése is megtörtént. Az eredmények megerősítik, hogy az összetevő magas minőségű, illetve, hogy funkcionális élelmiszerekben és étrend-kiegészítőkben való felhasználása biztonságos. Az immunrendszert támogató termékek iránti folyamatos érdeklődés és az ez irányú trend miatt, bízunk a sörélesztő eredetű, immuntámogató Yestimun® komponensünket tartalmazó új, érdekes termékek megjelenésében. A bizottság döntése az alábbi linken érhető el:
http://eur-lex.europa.eu/legal-content/EN/TXT/?uri=uriserv:OJ.L_.2017.295.01.0077.01.ENG&toc=OJ:L:2017:295:TOC.

Mondjon „Igen”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

FI Europe Kiállítás – Leiber a 09.OC61 standnál

FI Europe Kiállítás– Leiber a 09.OC61 standnál

Az FI Europe Kiállítás november 28-30. között kerül megrendezésre Frankfurt am Main-ben, Németországban. Ez a világ vezető élelmiszeralapanyag-kiállítása. Sőt mi több, egészséges alapanyagok, g

yógyhatású tápanyagok és funkcionális élelmiszerek is bemutatásra kerülnek.  Immunrendszer-támogató alapanyagunk, a Yestimun® Béta-Glükán a kilences kiállítóterem 09.OC61-es standjánál lesz megtalálható. Több információt kaphatnak a természetes Yestimun® hatásáról, széleskörű felhasználási lehetőségeiről és friss tanulmányokról.

Örülnénk, ha Önt is üdvözölhetnénk 09.OC61-es standunknál!

2017. november 7. kedd I Yestimun® a Food Matters Live (Az Élelmiszer Számít) Konferencián

Yestimun® a Food Matters Live (Az Élelmiszer Számít) Konferencián az Egyesült Királyságban

A Yestimun® Béta-Glükán először fogja képviseltetni magát a Food Matters Live Konferencián. Az esemény szlogenje: „Funkcionális alapanyagok a fokozott immunegészségért: legfrissebb K+F”.

A Food Matters Live 2017 Konferencia november 21. kedd és november 23. csütörtök között kerül megrendezésre Londonban az ExCel Kiállító Központban. Mr. Eike Hagemann november 23-án előadóként vesz részt. Előadása 12:10-12:30 között lesz meghallgatható a nyolcas teremben, témája „Élesztő béta-glükán: megatrend immunitás az emberi egészségért, és takarmányozás”. Mr. Hagemann előadó profilját az alábbi linken tekinthetik meg: https://www.foodmatterslive.com/who-s-there/2017-speaker-profile-eike–hagemann.

A teljes időbeosztás az alábbi linken érhető el: https://www.foodmatterslive.com/visiting/2017-schedule/functional-ingredients-for-enhanced-immune-health-latest-rd-.

Örülnénk, ha Önt is üdvözölhetnénk!

Mondjon „Igen”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat. 

SupplySide West 2017 – Beszámoló a kiállításról


A Yestimun® képviseltette magát a SupplySide West Kiállításon.

Idén először részt vett a Yestimun® a SupplySide West Kiállításon. Az évenként megrendezett vásár lehetőséget ad a gyártók számára, hogy új alapanyagokat találjanak termékeikhez. A SupplySide West összehozza az étrend-kiegészítő-, üdítő-, kozmetikai ipar- és a sporttáplálkozás alapanyagvásárlóit és forgalmazóit. Las Vegasban került megrendezésre szeptember 27-e és 28-a között.

A Horn nevű, Egyesült Államokban megbízott új forgalmazónkkal együtt fejtettük ki egy prezentációban a Yestimun® Béta-Glükán előnyeit. A természetes Élesztő Béta-Glükánunk igen nagy érdeklődést váltott ki az immunrendszer-támogató termékek gyártóiból. Ebből kifolyólag a Yestimun® jövőre már saját standdal fog részt venni a SupplySide West Kiállításon.

Örömmel várjuk a Hornnal való gyümölcsöző együttműködést!

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat. 

Lengyel kongresszus – Étrend-kiegészítők

Yestimun® a lengyel kongresszuson

A Yestimun® Béta-Glükán részt vesz az az étrend-kiegészítők szerepéről szóló első lengyel kongresszuson. A rendezvényt az Étrendkiegészítők és Tápláló Élelmiszerek Lengyel Tanácsa (KRSiO) szervezi a Lodz Egyetem Jog és Adminisztráció Karával együttműködve. A kongresszust gyártók, forgalmazók és az étrend-kiegészítők iránt érdeklődő emberek számára rendezik. A konferencia során megválaszolásra kerülnek a lengyel étrend-kiegészítő ipar legfontosabb kérdései.

Az étrend-kiegészítők Lengyel Kongresszusa – Jog, Minőség, Egészség – 2017. október 19-én, csütörtökön kerül megrendezésre a Lodz Egyetemen. Mr. Eike Hagemann előadóként vesz részt a konferencián, és a Yestimun® Béta-Glükánnal kapcsolatos kutatások eredményeiről fog beszámolni. További információkért látogasson el a hivatalos honlapra: http://suplementy.eventshaper.pl.

Észrevette már a lengyel nyelvet honlapunkon? A konferenciára való tekintettel a Yestimun® honlap már lengyel nyelven is elérhető.

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat. 

Yestimun® a Fi Asia rendezvényen

Yestimun® a Fi Asia rendezvényen Bangkokban

A Yestimun® Béta-Glükán képviseltetni fogja magát az idei Fi Asia rendezvényen, a Leiber P20-as standjánál, a 102-es csarnokban. A standon osztozni fognak az élelmiszer-részleg termékei is.

A Fi Asia 2017. szeptember 13. szerda és szeptember 15. péntek között kerül megrendezésre a Bangkoki Nemzetközi Kereskedelmi és Kiállító Központban (International Trade & Exhibition Centre – BITEC). A Fi Asia már 20 éve hozza össze a vezető nemzetközi és belföldi élelmiszer- és üdítőipari szakembereket a világ minden tájáról, hogy üzletet köthessenek és hálózatot építhessenek. Az esemény a régió legjelentősebb élelmiszer- és üdítőipari összejövetele.  

Örülnénk, ha Önt is köszönthetnénk a P20-as standnál a 102-es csarnokban!

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat. 

Yestimun® honlap már thai nyelven is

Yestimun® honlap – mostantól thai nyelven is!

Örömmel értesítjük, hogy Yestimun® honlapunk egy újabb nyelven  is elérhető. Mostantól thai nyelven is elérhetőek az információk a természetes eredetű, hatékony és rendkívül minőségi összetevőről, a Yestimun® Béta-Glükánról.

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat. 

Yestimun® honlap kínai nyelven

Yestimun® honlap – mostantól kínai nyelven is!

Örömmel értesítjük, hogy Yestimun® honlapunk kínai nyelven is elérhető. Ez egy újabb lépés afelé, hogy világszerte oszthassunk meg információt a Yestimun® Béta-Glükánról. Izgatottan várjuk, hogy honlapunk milyen nyelveken lesz még elérhető a jövőben.

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat. 

Vitafoods 2017 – Beszámoló a Kiállításról

A Yestimun® sikeres bemutatása a Vitafoods Kiállításon

A Yestimun® béta-glükán ismételten bemutatásra került a Vitafoods Europe Kiállításon. Az étrend-kiegészítők és funkcionális összetevők legkiemelkedőbb nemzetközi vásáraként a Vitafoods Europe a Yestimun® bemutatására a tökéletes lehetőség, mivel illeszkedik témakörébe. Az immunrendszer védvonalát megerősítő Yestimun®-t gyakran használják étrend-kiegészítőkben és funkcionális összetevőkben.

Idén vaníliás joghurtitalban felhasználva került bemutatásra a Yestimun®. Ebből is látszik milyen sokoldalúan alkalmazható, a kiállítás látogatói között pedig nagy népszerűségnek örvendett. Így az egészségre kifejtett pozitív hatásai, valamint a késztermék kiváló íze egyaránt be lett mutatva.

Számos érdekes beszélgetésre tekinthetünk vissza és új kapcsolatokkal gazdagodtunk.

Köszönjük, hogy meglátogatott minket a Vitafoods Europe Kiállításon Genfben!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

Yestimun® Weboldal magyar nyelven

Yestimun® weboldal – már magyar nyelven is elérhető!

Yestimun® honlapunk mostantól magyar nyelven is elérhető. Ez is bizonyítja a Yestimun® Béta-Glükán népszerűségét és közkedveltségét világszerte. A magyar fogyasztók számára ezentúl kényelmesen érhető el további információ a sörélesztő eredetű immunerősítőnkről.

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

Vitafoods 2017 – Leiber az I92-es standnál

Tejalapú italban a Yestimun® Béta-Glükán a Vitafoods 2017 kiállításon

A Leiber immár az egymást követő kilencedik alkalommal vesz részt kiállítóként a Vitafoods Europe Kiállításon Genfben, az étrend-kiegészítők világszerte legkiemelkedőbb nemzetközi vásárán. 2017. május 9 – 11. között a Leiber bemutatja funkcionális immunerősítőjét, a Yestimun® Béta-Glükánt, mely egy igazán természetes alapanyagból, sörélesztő sejtfalából készül. A sörélesztő szaporítása kizárólag malátázott árpa, komló és víz felhasználásával történik, hála a sörre vonatkozó „Német Tisztasági Törvény”-nek, mely már 1516 óta, több mint 500 éve létezik!

Idén a kiállításon a Yestimun® szintén bemutatásra kerül joghurtitalban, mely az Osnabrücki Akalmazott Tudományok Egyetemével együttműködve lett kifejlesztve. Az immunerősítő a probiotikumok érdekes alternatívájaként fog megjelenni tejtermékekben.

Reméljük, köszönthetjük Önt az I92-es standnál!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

GMO-mentesség a VLOG-tól

A VLOG tanúsítja a Yestimun® GMO mentességét

A Yestimun® Béta-Glükán VLOG (Verband Lebensmittel Ohne Gentechnik = szervezet a GMO-mentes élelmiszerekért) által hitelesítetté vált.

A logót Németországban adják. Bármilyen élelmiszer felcímkézésére használható, ha annak gyártása során felmerülhet a géntechnológia alkalmazása, illetve ha a fogyasztó ilyen jellegű alkalmazást feltételez. A géntechnológia kifejezés olyan folyamatokra utal, melyek során különféle célok érdekében a genotípust külső beavatkozás által átrendezik, módosítják a géneket.

A Yestimun®-ban használt sörélesztő természetes alapanyag. Kizárólag malátázott árpa, komló és víz felhasználásával szaporítják, bármilyen egyéb tápanyag hozzáadása nélkül. A Yestimun® Béta-Glükán legtermészetesebb formájában, teljes mértékben mellőzi a géntechnológiát.

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

HiE 2016 Kiállítás összefoglalója

November 29. – december 1. között a tápláló összetevőknek dedikált kiemelkedő eseményen, a Health Ingredients Europe Kiállításon Frankfurtban a Leiber GmbH bemutatta a funkcionális élelmiszerekhez és kiegészítőkhöz szánt immunerősítő Yestimun® Béta-Glükánt. A látogatókat idén abból a célból invitálták a Leiber standjához, hogy kóstolják meg az immunerősítő Yestimun®-nal kiegészített vaníliás joghurt-italt.

A márkanévvel ellátott immunerősítőnkkel készült tejtermék egy közös projekt során lett kifejlesztve az Osnabrücki Alkalmazott Tudományok Egyetemével együtt. A kiállításon lehetőség volt arra is, hogy közvetlen kapcsolatba lépjenek a hallgatókkal, akik kifejlesztették a Yestimun®-os joghurtitalt. A tejtermékben való alkalmazással kapcsolatos visszajelzés bámulatos volt. Sőt mi több, az „Innovációs Turné” két alkalommal is megállt standunknál, hogy többet megtudjon a Yestimun® immunrendszerre kifejtett hatásáról. Nagyszerű kiállításnak lehettünk részesei, számos új kapcsolattal, kérdésekkel, és érdekes beszélgetésekkel gazdagodtunk.

Köszönjük, hogy meglátogatott minket a Health ingredients Europe Kiállításon Frankfurtban!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

Health ingredients Europe Kiállítás 2016 – B2 stand

Üdvözöljük B2 standunknál a Health ingredients Europe Kiállításon!

Az idei Hi Europe november 29. – december 1. között kerül megrendezésre a Kiállítóteremben Frankfurt am Main-ben, Németországban.

Ez a kiemelkedő, tápanyag összetevőknek dedikált esemény átfogó képet ad a táplálkozás- és wellness iparról. Tápláló élelmiszer- és ital innovációk nemzetközi vezetői találkoznak kétévente, hogy bemutassák legújabb megoldásaikat és kapcsolatokat építsenek. Élelmiszer-összetevők, élelmiszer- és italkészítményekkel vagy azok megújításával kapcsolatos megoldások, étrend-kiegészítők, gyógyhatású készítmények, szerves anyagok, csomagolás, feldolgozás, stb., állnak a Hi Europe fénypontjában, annak érdekében, hogy egy teljesen átfogó képet kaphassunk az iparról.

A Leiber bemutatja immunerősítő Yestimun® Béta-Glükánját és InterYeast® Vital termékeit.

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

Világpiaci vezető

A kétszeresen díjazott Leiber GmbH

A Leiber cég már közel 60 éve a különleges “Made in Germany” (Németországban készült) élesztőtermékek egyik vezető gyártója. Most hivatalosan is megerősítette a „világpiaci index”, hogy a különleges sörélesztő termékek gyártásában mi vagyunk az élen. Nagyon örülünk ennek a díjnak.

Sőt mi több, a kutatás területén végzett tevékenységeinkhez használhatjuk az “Innovative Through Research” („Kutatás Által Innovatív”) hivatalos pecsétet, melyet a “Donors’ association for the promotion of humanities and sciences in Germany” (Németországi Tudomány Támogatásáért Adományozók Társasága) biztosít.

A két díj igazolja a Leiber tevékenységének sikerességét a sörélesztő alapú új és innovatív készítmények fejlesztése és előállítása területén!

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

2016. július 26. kedd | FSSC 22000

FSSC 22000 tanúsítvány

A Leiber GmbH üzemei számára kiállított új FSSC 22000 tanúsítvány (Food Safety System Certificate – Élelmiszerbiztonsági Rendszer Tanúsítvány) a magas színvonal egy újabb bizonyítéka. Ennek következtében, az FSSC 22000 Tanúsítvány mostantól a németországi létesítményeinkben előállított Yestimun® Béta-Glükánra is érvényes.

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

IFT Chicago

Yestimun® bemutatása az IFT Chicago-n

IFT16: “Ahol a Tudományból Táplálkozik az Innováció” a világ legnagyobb éves élelmiszertudományi fóruma és nemzetközi vására. Élelmiszertudósok ezrei, K+F szakemberek, beszállítók és marketing-szakemberek és további érdeklődők a világ minden tájáról évente találkoznak ezen az eseményen július 17 – 19. között. Azért jönnek, hogy ismeretet szerezzenek az innovációk- és a fogyasztókat befolyásoló trendek mögötti motiváló erőkről, valamint amerikai és külföldi termelőkről, feldolgozókról, szabályhozókról és kutatókról, akik közreműködnek az élelmiszer ellátásban.

Idén a Yestimun® Béta-Glükán megtalálható lesz a Leiber GmbH standjánál. Bízunk benne, hogy üdvözölhetjük a 2247-es standnál!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

FI Asia- China / HI China

Yestimun® az FI Asia-China-n / HI China-n

FI Asia-China / HI China Shanghaiban kerül megrendezésre 2016. június 21 – 23. között. Ez a legnagyobb, egészségtámogató összetevőkkel kapcsolatos esemény Kínában, ahol szerepelnek egészségfokozó összetevők, élelmiszer-összetevők, gyógyhatású és egyéb készítmények. Idén a Yestimun® Béta-Glükán is bemutatásra kerül a kiállításon!

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

 

Yestimun® Weboldal már koreai nyelven is

A megújult Yestimun® weboldal – már koreai nyelven is!

Örömmel tájékoztatjuk, hogy a Yestimun-nal kapcsolatos új weboldalunk már koreai nyelven is elérhető.

 

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

Vitafoods 2016 – Összefoglaló a Kiállításról

A Yestimun® sikeres bemutatása a Vitafoods Kiállításon

Idén nem csupán az új külsejű Yestimun®-t mutattuk be a Vitafoods kiállításon Genfben. Az eseményt új kiállítótermekben rendezték meg, ahol több hely állt a kiállítók és látogatók rendelkezésére. Az étrend-kiegészítők és funkcionális összetevők világszinten legkiemelkedőbb nemzetközi vására évről-évre egyre nagyobb, jelenleg több mint 900 szolgáltató vesz részt rajta a világ minden tájáról.

A Leiber GmbH rendelkezésére állt egy saját Yestimun® stand, ahol a terméket számos érdeklődőnek mutatták be. Az „Új Termék Zónában” a Yestimun® felhasználásával készült instant kakaós malátaital került bemutatásra, mely igen sokak figyelmét hívta fel magára. A kiállítási program része volt az „Innovációs Turné”, mely szintén megállt a Leiber standnál, hogy több információt kapjon a Yestimun® Béta-Glükán immunerősítő funkciójáról.

Köszönjük, hogy meglátogatott minket a Vitafoods Europe Kiállításon Genfben!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

A Német Tisztasági Törvény 500. évfordulója

Az első élelmiszertörvény
Az élelmiszerek és nyersanyagok minősége már akkor fontos téma volt, mikor IV. Vilmos bajor herceg aláírta az első élelmiszertörvényt Ingolstadtban 1516. április 23-án.
Sörélesztő alapanyagunkra 1516 óta minőséggarancia

Az első élelmiszertörvény

Az élelmiszerek és alapanyagok minősége már akkor fontos téma volt, mikor IV. Vilmos bajor herceg aláírta az első élelmiszertörvényt Ingolstadtban 1516. április 23-án: a sörre vonatkozó Német Tisztasági Törvényt!

A törvényt azért hozták létre, hogy biztonságosabb és jobb minőségű sör készüljön, valamint, hogy védjék a fogyasztók egészségét. Világszerte megbíznak az emberek a Német Tisztasági Törvényben, mint egy sör minőségére vonatkozó ígéretben. Németországban a törvény a mai napig érvényben van.

Csak három fő alapanyag

A tisztasági törvény csupán három összetevő használatát engedélyezi a sör készítéséhez: árpa, komló és víz. Az élesztőt csak később adták a folyamathoz hozzávalóként, miután felfedezték a fermentációban való szerepét. Semmilyen más hozzávalót nem fogadtak el a sörkészítéshez. A tisztasági szabályozásnak és az engedélyezett alapanyagoknak köszönhetően többé már nem fordult elő, hogy mérgező növényeket használjanak az előállítási folyamat során, vagy búzát használjanak, melyet a kenyérgyártásra szenteltek.

A Tisztasági Törvény garantálja, hogy a sörélesztő alapanyagunk kizárólag természetes anyagok felhasználásával készült, illetve minősége kiváló.

Sörélesztő minőség

A Német Tisztasági Törvény a magas minőségű, adalékanyagoktól mentes sör előállításával kapcsolatos. Sörélesztő alapanyagunkhoz ez rendkívül fontos, mivel annak minőségét befolyásolja, hogy milyen közegben történt a szaporítása. A Tisztasági Törvénynek köszönhetően biztosak lehetünk abban, hogy sörélesztőnk kizárólag természetes anyagok jelenlétében szaporodott, ami a Leiber GmbH kiváló élesztőtermékeivel kapcsolatban fontos követelmény.

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

Vitafoods 2016 – Leiber a J57-es standnál

A Yestimun® megújult külsővel a Vitafoods 2016-on!

A Vitafoods Europe az étrend-kiegészítők legnagyobb nemzetközi kiállítása a világon. A Leiber GmbH az egymást követő nyolcadik alkalommal vesz részt a genfi kiállításon, ezáltal minden fogyasztó és érdeklődő személy biztos kapcsolati pontja. Idén megújult külsővel mutatjuk be a Yestimun®-t. Bízunk benne, hogy üdvözölhetjük a J57-es standunknál!

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!

Megújult Yestimun® Weboldal

Üdvözöljük megújult Yestimun® weboldalunkon!

Üdvözöljük természetes és magas minőségű immunerősítő Yestimun® Béta-Glükánunk honlapján. A Yestimun® egy újabb, frissebb külsőt kapott. Termékünk belseje természetesen változatlan: sörélesztőből készült hatékony és nagymértékben tisztított béta-glükán! Tekintse meg megújult honlapunkat és fedezze fel a Yestimun®-t megújult és friss külsejével.

Mondjon „Igen!”-t az Élesztő Béta-Glükánra, annak legtermészetesebb formájában!

Kattintson ide és nézze meg magyar nyelvű oldalunkat!